Karácsonyi és más novellák

Karácsonyi Novella 2015

Második fejezet

2015. december 06. - Szoke_Kiss_Marton

02_episode_karacsonyi_novella.jpgOlvasási idő: kb. 10 perc
Új olvasó vagy? Kezdd az első fejezettel!

2.

 

Ahogy Kerek Perec eltűnt az alagútszerű folyosó végén, Luca hiába tagadta volna, belényilallt az elveszettség érzése. Ha legalább elhallatszana idáig a zongoraszó vagy a huzat szele legyezné, de nem. Az idő is megállhatott volna, azt sem jelezte volna semmi.

Micsoda őrültség. Alig egy órája – vagy mennyi ideje, nem tudta megmondani – még a Márkkal közös randijára igyekezett. A táskájában ott az ajándék is. Be akartak ülni a Kuplungba forralt bort szopogatni. Sétálni az Andrássy úton, zsíros, forró ételeket enni valamelyik árusnál, a Kemény Falatokban, vagy a Kolbice-ban. Estefelé talán felmentek volna Márkhoz, aki nemrég külön albérletbe költözött – semmi kényszerű együttélés haverokkal –, szeretkeztek volna, aztán Luca Márkhoz bújva aludt volna el, miután a bor és a testmozgás meghozza az álmot mindkettejük számára.

Ehelyett egy kabátos rókát – nem is róka, ez sértő Kerek Perecre nézve – követve egy teljesen képtelen helyre pottyant, Pest megye egyik ismeretlen szegletébe.

Most, hogy útitársa meg elsietett egy ugyancsak képtelen állásinterjúra, Luca magára maradt az ablakok minden lehetőségével és terhével együtt.

Azzal nyugtatta magát, hogy tulajdonképpen nincs más választása, mint használni az egyiket. A lejárat, amin érkezett, hosszú volt és csúszós, semmiképp sem tudna visszakapaszkodni rajta. Kerek Perecet nem kísérhette el az állásinterjúra. Leülhetett volna az egyik ablak tövébe malmozni, amíg kénytelen kísérője visszatér, de bolond lenne kihagyni egy ilyen izgalmas lehetőséget, mint a mindenhova kukucskálót nyitó angyalok ablaka.

Luca összeszedte a gondolatait. Kiválasztott egy szimpatikus, halmintás, aszfaltszürke függönyt és elé állt.

– Akkor, ööö Márk. Márk, mit csinálsz most? – nem tudta mit, vagy hogyan kéne mondania. Megkérdezhette volna Kerek urat, de már elkésett vele.

Óvatosan, mintha vékony, málló aranyfóliát érintene meg, arrébb húzta a textilfüggönyt. A rajta lévő halminták élő rajként bolydultak fel.

Az ablakon át egy lámpafényes, emberekkel telezsúfolt, tágas teret látott. Bal kéz felől lassan járó óriáskerék, a messzi távolban a Szent István Bazilika roppant dobkupolája. Az Erzsébet téren a fagyos idő ellenére is zsongott az élet. Itt kellett volna találkoznia Márkkal, és ha az ablak jó helyet mutatott neki, Márk még mindig itt van valahol.

Luca az Elizabeth Park Hotel harmadik vagy negyedik emeleti ablakán keresztül nézett le a városra. Vajon ha valaki felnézne most rá, látná? Mint alig kivehető kísértetalakot vagy egy forrás nélküli tükröződést?

Nem valószínű.

Láthatatlan, túlvilági lény volt, aki biztonsági kameraként figyelte a latyakos hóban morajló embertömeget. Az utcaszinten egy poharakból összerakott hangszeren szakállas férfi játszott. Luca olyan jól hallott minden egyes csilinget, mintha közvetlen mellette állt volna. Egy alatta elhaladó szerelmespár női tagja a fiúja fülébe súgta, hogy „egy hatalmas csülökre vágyok, kérlek” és Luca ezt is tisztán hallotta. Az ablak, úgy tűnt, olyan kifinomult hangtechnikával rendelkezik, mintha ezer meg ezer apró mikrofon szolgálná ki a használóját.

Egyedül az elhelyezkedése nem volt jó.

Luca visszahúzta a függönyt. Mélyeket lélegzett. Beszív, kifúj. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy egy föld alatti titkos alagútban guggolva, egy elvarázsolt ablak segítségével képes tőle sok kilométerre lévő helyeket meglátogatni – még ha csak nézőként is.

Ismét Márka gondolt, és elhúzta a függönyt.

Ezúttal a talajjal egy szintben volt, a fashion streeti Starbucks üvegfalán keresztül nézett a Deák Ferenc térre. Ha teljesen ki tudott volna egyenesedni, ténylegesen úgy érezte volna magát, mintha ott lenne. Szinte bele tudott volna kapni az elhaladó emberek kabátjába. Orrában érezte a lucskos hideg maró illatát.

Márk tőle pár lépésre járkált idegesen fel-alá. Luca szívét melegség járta át, hogy a fiú még mindig vár rá. Nagyon régóta ott lehetett.

Luca elővette a telefonját. A térerőt jelző ikon szürkén sötétlett a képernyő sarkában, pedig jó lett volna most beszélni Márkkal. Biztosan százszor is megpróbálta már elérni. Nem volt szép Lucától, hogy így felültette, de amikor elmeséli majd neki, mi minden történt vele...

Luca agyán átfutott, hogy valószínűleg soha senkinek nem tudja majd elmesélni mi minden történt vele.

Márk tárcsázott és a füléhez emelete a telefonját.

– Vedd már fel... – szűrte a fogai között. Luca úgy érezte, mintha a körülötte lévő zajok lehalkultak volna és csak Márk hangját hallotta tisztán és erősen. – Vedd már fel... Luca, mi van veled? Hányszor mondtam már, hogy ne hagyd lemerülni a telefonodat. Remélem, hogy megint csak a hajszárításba feledkeztél bele és jól vagy...

Márk megcsóválja a fejét, dühösen dobbantott.

– A fenébe. Még öt, nem, tíz percet várok. Tíz percet, de egy másodperccel sem többet. Így is egy órája...

Luca eltűnődött rajta, Márk vajon máskor is ennyit beszél-e magában. Valamint megállapította, hogy bárhogy is legyen, egészen aranyos így.

– Nincs semmi baja – dörmögte Márk. – Tuti.

Luca szíve bűnbánóan összefacsarodott. Hát ilyen kegyetlen lenne? Hagyja szegény Márkot kétségek között tépelődni? És miért? Hogy ő maga jól szórakozzon Kerek Perec Narnia folyosóján? Nem csinálja ezt tovább! Valahogy visszamászik a felszínre és felhívja, hogy minden rendben!

Már fordult volna el, amikor meghallotta, hogy Márk ismét telefonál. Arra gondolt, megint őt próbálja hívni, de a vonal túloldalán valaki fogadhatta a hívást, mert Márk így szólt:

– Szia Tücsök! Ráérsz?

Luca fejében bomba robbant.

Tücsök? Tücsök? Miféle... becéző megszólítás ez? Még hogy Tücsök... talán valamelyik haverját hívják így? Luca gondolatban végigszámolta Márk barátait, akiket ismert már. Lovi, Franyó, Izi, Bé... Tücsök nem volt köztük, meg aztán Luca nem tudott róla, hogy Márknak lennének meleg barátai. Habár Izinél nem lepődött volna meg, de Izi az Izi volt, olyanról meg még sosem hallott, hogy valakinek egyszerre két beceneve legyen. És főleg nem az, hogy Tücsök.

– Itt vagyok a Deákon. Aha. A Cipőtalpban? Az hol van? Aha, szuper, az itt van egy köpésre. Máris indulok!

Luca az ablaküvegnek ütközött, ahogy az elhaladó Márk után kapott. Kiverte a víz, egy perc alatt izzadságban úszott. Tehetetlennek érezte magát, mintha láncra verve kellene végignéznie, hogy Márk magáévá tesz egy másik nőt.

Luca csak halványan érzékelte túlzó aggodalmát. Na és ha Tücsöknek hívja? Oké, valószínűleg egy lányról van szó, de attól, hogy Tücsöknek hívja, nem kell semmi rosszra gondolnia, igaz? Lucának is volt valamikor egy Gerely nevű barátja... ja, nem jó, vele le is feküdt egyszer.

Luca az ajkába harapott. A kezei remegtek.

Visszahúzta a függönyt és várt. Márk a közelbe ment a találkozóra. Úgy gondolta, amíg mozgásban van, nehezen tudná követni – legfeljebb ha tömegközlekedne –, szóval várnia kell.

Így hát várt.

 

– ××× –

 

Negyed óra múlva ismét ránézett az ablakra. Ezúttal nem kellett előtte háromszor elmantráznia Márk nevét – ha akart volna, sem tudott volna másra gondolni.

CUPP

CUPP

Márk két puszit adott egy Luca számára idegen csajnak, aki sokkal jobban nézett ki annál, mint amit Luca „lány barátként” el tudott volna még képzelni. Eleve vérig sértette, hogy a lánynak hátközépig érő tompa szőke haja volt frufruval, míg az övé rövid, hullámos dióbarna és sikítófrászt kapott a frufrutól. Márk nem azt mondta egyszer, hogy neki sem tetszik? Luca eltöprengett rajta mennyire szégyenteljes ez, aztán arra jutott, hogy tulajdonképpen ha ugyanúgy nézne ki a lány, mint ő, az is ugyanennyire bosszantaná.

Csessze meg.

Tücsök.

Márk kért két forralt bort és Luca elképedve figyelte, ahogy mindkét bögre után ő fizet. A gyomrában mintha száz meg száz kígyó tekergett volna. Legszívesebben rágyújtott volna, pedig az egyetem óta nem szívott egy szálat sem – de hogy máshogy bírná ezt?

–... szüleid, hogy vannak? – kérdezte Márk. Leült és odatolta az egyik bögrét Tücsöknek – Minden oké?

– A szokásos. Amióta elköltöztem, mintha minden nyugodtabb lenne – nevetett Tücsök – Anya kapott egy laptopot nemrég. Egy régi HP-t, akkora mint egy tégla, de van rajta internet. Persze először teljesen elzárkózott tőle, tudod, ne adjuk oda neki az ördög masináját, satöbbi, de ugyanez volt akkor is, amikor az első mobilját megkapta. Szóval ott van nála ez a laptop és hetekig csak azt látjuk, hogy alátétnek használja. Komolyan, rápakol mindenféle cuccokat, mintha próbálná beépíteni a környezetbe.

Belekortyoltak a forralt borba. A fedett kültéri udvaron gőzpamacsokat eregetett mindkét bögre. Márktól alig másfél méterre egy oszlopos fűtőtest ontotta magából a forróságot.

– Egyik hétvégén aztán mikor hazamentem, azt látom, hogy anya ül a gép előtt és online sakkozik. Sakkozik. Érted, anya, aki a keresztrejtvényt is utálja. Szerinted?

Márknak nem kellett válaszolnia.

– És figyelj, mellette a sakkprogram chat ablakában ilyeneket írogat, hogy „Ez nem volt sportszerű húzás, kisfiam!”, de amikor meg jól áll, olyanokat hogy „Anyukád szégyenkezne ezután a lépésed után”. Mindig mondom, hogy a szülőket nem szabad ráereszteni az internetre.

– Apukád mit szólt ehhez? – nevetett Márk.

– Amíg van vacsora az asztalon, nem nagyon foglalkozik vele – legyintett Tücsök. – Tudod, hogy milyen. Felőle akár világ körüli útra is mehetne anya, ha elég hideg kaját hagy otthon.

Luca minden szavukat úgy rágta, elemezte magában, mintha elméje teljes egésze agyturkász módba váltott volna. Vajon milyen kapcsolatban lehetnek? Tücsök folyton úgy beszél, mintha ezeréves ismertség lenne közöttük. Biztos régebb óta ismerik egymást, mint ő és Márk.

– Meló? – kérdezte Márk.

– Még mindig a TV7-nél vagyok. Igaz, annyi újdonság azért akad, hogy végre nem ingyen gyakornokoskodok, hanem fizetnek is valamennyit.

– Gratulálok! – emelte meg a bögréjét Márk – Akkor ma te fizetsz mindent?

– Persze, amíg megelégszel a száraz kenyérrel és a csapvízzel.

Koccintottak.

– A barátnőd, Luca még a Kiskertvice tv-nél van?

Luca szíve kihagyott egy ütemet.

– Aha. Szereti csinálni. Kis tv, de tele van lehetőségekkel egy pályakezdőnek. Azt mondja ilyen helyen jó beletanulni az alapokba. Kitanulni a folyamatokat. De ne én magyarázzam neked – nevetett Márk –, hiszen te vagy a szakmabeli.

– Nekem is többször megfordult már a fejemben, hogy egy kisebb csatornánál kellett volna kezdeni. Igaz, hogy kevésbé hangzana menőn, de talán több mozgásterem lenne és nem is húznának le annyira. Vagy ki tudja – vállat vont. – De nem panaszkodok, hiszen ahogy mondtam új fizetési kategóriába léptem.

– Vagyis végre fizetési kategóriába léptél.

– Aúcs!

– Még egy kör?

– Aha. De most én hozom. Ugyanez jó lesz?

Márk bólintott.

Milyen érdekes egybeesés, hogy mindketten tévénél dolgoznak – gondolta Luca. – Persze Tücsök egy sokkal menőbb csatornánál van, de kit zavar? Luca meg hírszerkesztő, ami azért nem rossz. És soha nem dolgozott ingyen. Na jó, talán két hétig, de azt is inkább fizetési nehézségnek könyvelte el, nem konkrét ingyen munkának. És különben is kit zavar, Tücsök talán hónapokig dolgozott vállveregetésért.

Azt viszont Luca mindennél érdekesebbnek találta, hogy Tücsök tudta, mit dolgozik. Szóval korábban is volt már róla szó, pedig még csak hat hónapja járnak. Ez azért jó jel, nem? Nem?

Tücsök visszatért.

– Egyébként jól megvagytok? – kérdezte Tücsök, ahogy leült Márkkal szemben. Nem csak két forralt bort hozott, hanem egy pohár aranysárga italt is. Whisky lehetett.

– Lucával?

– Aha. Minden oké?

– Persze, csak... – Márk előszedte zsebéből a telefont és kikereste Lucát a híváslistából. Tárcsázta. Luca a telefonjára nézett, mintha a mágikus közelség a készülékeik működését is befolyásolhatta volna. Egy walkie-talkie-val talán többre mentek volna...

– Nem bírom elérni – panaszolta Márk, miután a telefon kisípolt és elkezdte beolvasni Luca számát. – Randink lett volna, de nem jött el. Sosem csinált még ilyet. Persze, volt, hogy késett, egyszer majdnem húsz percet, de most egy órát vártam rá és semmi.

– Írni próbáltál?

– Persze – sóhajtott Márk. – Facebookon, Viberen, Hangoutson, még Snapchaten is, pedig azt soha meg se szokta nyitni. Szerintem nem is tudja, hogy működik.

– Ezzel nincs egyedül.

– Tiszta ideg vagyok. Azért is hívtalak fel, hogy addig se erre gondoljak. Amíg nem tudom elérni, csak idegeskedek miatta, remélem, nem történt semmi baj...

– Biztos jól van – mondta Tücsök és Luca szinte várta, hogy a lány együtt érzően átnyúljon az asztal felett és megfogja Márk kezét. Nem tett ilyet.

Luca bűnbánóan szorongatta a telefonját. Mennie kellett volna, de képtelen volt elszakadni az ablaktól. Amit eddig látott, valamelyest meggyőzte már, hogy nincs miért aggódnia, nem kell versenyeznie ezzel a Tücsökkel Márk kegyeiért – mozdulni azonban mégsem tudott.

– A karácsony áll még? – kérdezte Tücsök.

Luca arccal az üvegnek tapadt, pedig enélkül is mindent tisztán hallott.

Márk nem válaszolt rögtön.

– Aha, hát persze.

– Anya nagyon várja már, a kedvencedet fogja sütni. Tepsis afrikai harcsát, burgonya ágyon. Mmm... azóta is azt emlegeti, tavaly, hogy szétdicsérted, amit készített. Szerintem ha mi hozzá se szagolnánk, neki te is elég indok lennél...

Luca füle sípolni kezdett, innentől egyetlen szót sem értett. Eltávolodott az ablaktól, mintha a közelsége fertőző lenne, mintha valami különösen undorító nyálkás lényt pillantott volna meg a túloldalon. Ismét azt a görcsös rángatózást érezte mélyen lenn a gyomrában, amit Tücsök első említésekor.

Szóval Márk náluk karácsonyozik. Miatta mondta le a közös karácsonyukat, mi több, már korábban is legalább egyszer együtt töltötték az ünnepet. Az első pillantástól fogva nyilvánvaló volt, hogy régóta ismerik egymást, de Luca alatt megindult a föld, ahogy belegondolt, milyen mély és szoros lehet a kapcsolatuk, ha egy ilyen meghitt ünnepet együtt töltenek. Ahelyett, hogy vele lenne... És ezt így kell megtudnia. Talán ha egyenesen elé állt volna... De nem, erre nincsen mentség, erre semmilyen magyarázat sincsen.

Talán rokonok? – ötlött fel benne, mint egy halvány reménysugár, de nyomban ki is aludt. Márknak a nagyszülein kívül nem voltak élő rokonai, ezt elég hamar megtudta a fiúról, tulajdonképpen az első vagy a második randijuk alkalmával. Természetesen Luca faggatta ki róla, bár utólag megbánta, hogy rögtön ennyi intim részletet húzott ki Márkból.

Luca remegve nézte az ablaküvegen keresztül, ahogy Márk megemeli a whiskys poharat. Kiitta az ital felét, aztán átadta a poharat Tücsöknek, aki felhajtotta a maradékot. Luca lelki szemei előtt felötlött egy kép a Susi és Tekergőből, ahogy a két kutya egymás szája felé haladva eszik ugyanazt a spagettiszálat.

Hisztérikus gyorsasággal egyenesedett ki, fejét beverte a földplafonba.

Fejét fájlalva, de a telefonját görcsösen markolva indult meg a folyosó bejárat felé.

Most azonnal beszélni akart Márkkal.

 

 
>>          Tovább a harmadik fejezetre          <<

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://karacsonyinovella.blog.hu/api/trackback/id/tr418141070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása