Olvasási idő: kb. 10 perc
Új olvasó vagy? Kezdd az első fejezettel!

5.

Luca még aznap felhívta Márkot és megbeszéltek egy találkozót másnap, december 23-ára. Luca előtte őrlődött egy sort, hogy elmenjen-e a Cipőtalpba Márkhoz és Tücsökhöz, de végül több okból is a másnapi találkozó mellett döntött. Egyrészt miután Márk kinyomta a telefont a beszélgetésükkor, időt akart adni neki, hogy megnyugodjon. Másrészt saját maga is át akarta gondolni, hogyan közelítse meg Tücsök és a karácsony témáját. Plusz valamivel a telefonhívása miértjét is meg kellett majd magyaráznia.

Legszívesebben persze bevallott volna mindent töviről-hegyire. Elmondta volna a majdnem-buszbalesetet, Kerek Perec urat, a folyosókat az ablakokkal, és igen, azt is, hogy Luca látta Márkot és Tücsköt az első közös karácsonyukon.

Minden vágya az lett volna, hogy őszintén megvallja a történteket. Könnyíteni akart a lelkén, ha kellett volna, meg is bűnhődik a kíváncsiságáért. De másnap reggelre az utazás az ablakokon keresztül, Kerek Perec és a lyuk a mező közepén csak egy álomnak tűnt.

Luca 23-án reggel visszament arra a helyre, ahol Kerek urat látta eltűnni a földbe vájt lejáraton. Az apukája robogójával ment és még 30 km/h sebesség mellett is rettegett, hogy elcsúszik a síkos aszfalton.

Majdnem egy óráig tolta fel-alá a robogót a mezőn, mire belátta, hogy a lejárat eltűnt.

Semmije nem maradt, amivel akár Márknak, akár magának bizonyítani tudta volna a történteket. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna minden.

Így azonban nem számíthatott Márk feloldozó ítéletére.

Minden, ami maradt neki, az a lelkiismeret-furdalása és az, hogy önmagával kell elszámolnia minden tettével. Önmagának kell megbocsájtania és mindezek után úgy folytatni a kapcsolatukat, mintha semmi sem történt volna, miközben nagyon is tanulni akart az eseményekből, minden téren.

– ××× –

Márkkal az Asztaltársaságban találkoztak, délben. Luca ért oda előbb. Egy bögre forró gyümölcsteán melengette a kezét. Márknak egy vörös forralt bort rendelt. Csak remélni tudta, hogy nem fog kihűlni az ital, mire odaér.

Márk időben érkezett. Luca egyedül ült a helység egyik sarkában, így könnyen megtalálta.

– Szia – köszönt neki és leült vele szemben. A szokásos puszi vagy üdvözlő csók elmaradt.

– Szia – mondta Luca, aztán még mielőtt beállhatott volna a kezdést megnehezítő, várfalakat támasztó csend, már bele is vágott. – Bocsánatot akarok kérni! Nagyon sajnálom a tegnapit, borzasztóan érzem magam miatta. Sajnálom, hogy kérdőre vontalak, nem volt szép tőlem, semmivel nem szolgáltál rá.

– Luca, én... nagyon aggódtam érted tegnap – Márk kezét a forralt boron nyugtatta, de nem ivott bele. – Egy óráig vártam rád a Deákon, próbáltalak mindenhol elérni. Éppen csak a szüleidet nem hívtam, mert nem tudom a számukat. Lehet, túlzásba vittem az aggódást, de azzal, hogy nem jelentkeztél... Mi történt tegnap?

– Sajnálom, hogy nem hívtalak azonnal. Kis híján buszbalesetem volt. Ne aggódj – tette hozzá gyorsan –, megúsztuk. Ahogy Pestre tartott a busz, valami átrohant előttünk az úton. A sofőr félrerántott a kormányt, aztán leszaladtunk az útról. Majdnem nekimentünk egy fának.

– Biztos jól vagy? – Márk hangjába aggódás költözött a neheztelés helyébe.

– Igen, tényleg, semmi bajom. Aztán... – Luca egy pillanatra elhallgatott. Erősen élt benne a késztetés, jobban mint korábban, hogy elmondja az igazat, de tudta, hogy nem teheti. Azt mesélte, hogy annyira megviselte a majdnem-baleset, hogy amikor nagy sokára értük ment egy pótlóbusz, már csak haza akart menni. A telefonját sem hallotta, csak amikor már otthon, Zóra barátnője hívta…

–... és azt mondta, épp egy másik lánnyal ülsz valamelyik romkocsmában... Meséltem neki, hogy randink lesz aznap, mert akkor készültem odaadni az ajándékodat. Ezért csodálkozott, hogy mással vagy, én meg... hát elég feszült voltam enélkül is... – Luca ezt már lesütött szemmel mondta. Ha Márk jobban kérdezgette volna, valószínűleg nem lett volna képes tovább ferdíteni, de nem tette.

Márk úgy tűnt, teljesen megenyhült. Bár el nem felejtette, hogy Luca már-már megvádolta, hogy tilosban jár, mégis, ahogy ott ült előtte, láthatólag megbánva korábbi szavait, képtelen volt haragudni rá. Mi több, egy másik érzés is lassan bekúszott a kabátja alá.

– Tücsök gyerekkori barátom – Luca szemébe nézett. – Nem fogok hazudni neked, közel áll hozzám, de sosem volt köztünk több barátságnál. A szüleink régről ismerték egymást, ezért a gyerekkorunk nagy részét együtt töltöttük. Nem kell aggódnod miatta, ti két külön pályán játszotok.

– Persze, nem is hittem, hogy van köztetek valami – mentegetőzött pironkodva Luca. Közben persze nagyon is egyértelmű volt mindkettejük számára, hogy korábban pontosan ezt gondolta. – Nem akarom beleütni az orrom, én csak... Tudod, féltem, hogy közénk áll valami...

– Minden oké – mondta Márk biztatóan. – Sőt, mondjak neked valamit? Igazából Tücsöknek köszönhetem azt is, hogy most együtt vagyunk.

– Hogy? – pislogott Luca.

– Igen – vigyorgott Márk. – Az állatkertben, emlékszel? Már hamar kiszúrtalak a szurikátáknál, de nem mertelek megszólítani. Tücsökkel voltam és ő noszogatott, hogy menjek már oda hozzád. Neki is első pillanattól szimpatikus voltál, szóval nem ellenkezhettem. És milyen jól tettem, hogy hallgattam rá.

– Ezt nem is tudtam.

– Így volt. Isten tudja, mit hezitáltam, de lehet, nélküle most tényleg nem lennénk együtt – mondta, majd átnyúlt az asztalon és megfogta Luca kezét. – Ami nagy kár lenne.

– Igen. Béke?

– Aha.

– Akkor jó – mondta megkönnyebbülve Luca.

Mindketten belekortyoltak a bögréjükbe. A megnyugvás jóleső meleg ölelése zárta keblére őket.

– Elhoztad az ajándékom, amit tegnap nem sikerült odaadni? – kérdezte Márk.

– Ó, nem, elfelejtettem – masszírozta bocsánatkérően a homlokát Luca. – Annyira máshol járt az eszem, de ki...

– Akkor kénytelen leszel betenni a karácsonyfátok alá, hogy saját kezűleg kereshessem meg.

– Ezt... hogy érted?

– Áll még az ajánlatod a karácsonyt illetően?

Luca hirtelenjében fel sem fogta a kérdést. Aztán ahogy leesett neki, hogy Márk végül mégis elfogadta karácsonyi meghívásukat, leugrott a székéről és Márk nyakába borult. Talán még egy boldog könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkában, később legalábbis így emlékezett rá.

– ××× –

Másnap reggel Luca izgatottan ébredt.

A korai órában már mézes sütemény illata kúszott fel a szobájába. Kipattant az ágyából, a telefonját sem vitte magával, mint máskor. A földszinten édesanyja, Krisztina épp a sütőlapról szedegette le a friss süteményeket. Nem vett hozzá kesztyűt, ezért gyors mozdulatokkal pakolta át az édességet egy szalvétákkal leterített fém tálcára. Édesapja, id. Hajnal Imre épp a csupasz fenyőfát húzta be maga után a nappaliba. Ahogy korábban mindig, most is legalább tíz centivel magasabbat vásárolt, mint az azt megelőző évben. A karácsonyfadíszek két csillogó papírdobozban álltak a tévéállvány mellett. Luca kiskorában még az egész család együtt sürgölődött a fa körül, mára ez Luca feladata lett. Ő pedig szent felelősségének tartotta, hogy mintegy műalkotást teremtsen az üveggömbök, színes égők és műanyag angyalkák kompozíciójából.

Szentestén a reggelit csak kutyafuttában fogyasztották. Lucának és Krisztinának ez többnyire egy bögre forró kávét jelentett, miközben ezer éves karácsonyi összeállításokat hallgattak valamelyik rádióállomáson. Imre még délelőtt elugrott a közeli cukrászdába, hogy beszerezzen pár darab linzert, Rákóczi túróst, habcsókot és kardinálist, plusz egy epres és egy citromos minyont a csokitorta mellé. Ahogy a húsvét a sonkáról és a tojásról szólt, úgy a Hajnal családnál karácsony nem múlhatott el egy masszív regimentnyi édesség nélkül.

Ebédre hagymakrém levest ettek, ami Luca specialitása volt. Krisztina ekkorra már csak a vacsorával foglalkozott, Luca pedig szívesen segített, amiben tudott. Főzés közben bőgött a hagymától és dudorászott, miközben Márkra gondolt, hogy milyen fantasztikusan szerencsés vele. Mire a leves elkészült, további tíz közös karácsony estéjük terve volt készen a fejében.

Délután megnézték az Igazából szerelmet és a Tapló télapót. Előbbin Imre aludt el, utóbbin Luca és Krisztina. Az este lassan közeledett, a sütemények lassan fogytak. Hét óra felé megérkezett Krisztina nagybátyja, Károly a feleségével, Magdolnával, és a négyéves gyerekükkel, Arnoldkával, aki Minecraft zombinak volt öltözve – mi más illene egy karácsonyi vacsorához?

Károly és Magdolna megkérdezték, hogy megy Lucának a munka (ugyanúgy, mint tavaly), még mindig olyan keveset keres-e vele (és te még mindig nem fogytál le?), van-e már végre pasija (van, és el is jön ma, haha), valamint elmesélték, immár az egész családnak címezve, Károly milyen jó üzletet kötött valamivel, amiről nem beszélhet és valakivel, akiről nem mondhat semmit. Erre mindannyian gratuláltak neki, aztán Imre hozott egy üveg Bushmillst a kamrából – amit direkt karácsonyra tartogatott – és töltött egy pohárral magának és Károlynak. Krisztina és Magdolna csokilikőrt iszogatott, Luca meg a körmét rágta idegességében, hogy Márk még mindig nem érkezett meg.

Talán meggondolta magát?

Ekkor csengettek, Luca pedig már rohant is az ajtóhoz. Komikus látványt nyújthatott, ahogy majdnem felbukott a zombiként fel-alá dülöngélő Arnoldkában. A bejáratnál aztán megállt, kihúzta magát és úgy nyitott ajtót, mint akinek nem ugrik ki a szíve örömében – csak a mellkasában dobol eszeveszettül.

– Szia, gyere be – mondta Luca mosolyogva. Márk megmutatta a kabátja alatt viselt zöld nyakkendőt, amin rénszarvasok voltak és egy kövér télapó. Luca olvadozva cuppanós csókot nyomott Márk szájára.

Márk levette a kabátját, aztán Lucával kézen fogva besétált a nappaliba. Köszönt Imrének és Krisztinának, bemutatkozott Károlynak és Magdolnának, pacsizott Arnoldkával és megjegyezte, hogy jó a jelmeze. Aztán letette az ajándékait a fa alá és próbált nem zavarban lenni, hogy Luca körülugrálja örömében és még azzal is megkínálja, amijük nincs is.

Márk először Károllyal bonyolódott kötetlenebb társalgásba, de hamar kiderült, hogy Károly feltételezése ellenére Márk jobban ért a teniszhez, mint ő, aztán amikor a világpolitikai tájékozottságuk közötti szakadék is nyilvánvalóvá vált, inkább visszatáncolt a feleségéhez. Márk ezután Imrével beszélgetett, jóval kellemesebb hangulatban, süteményekről és sorozatokról, amiket mindketten szerettek. Luca örömmel figyelte, hogy Márk milyen fesztelenül megtalálta a helyét kis családja körében.

Márknak egy ponton csörögni kezdett a mobilja. Kiment a nappaliból, de szólt Lucának is, hogy menjen vele.

Tücsök volt a vonalban, Skype-on hívta Márkot, hogy ne csak hallják, de lássák is egymást. Boldog karácsonyt kívánt mindkettejüknek. Márkot biztosította róla, hogy bánhatja, hogy kihagyta az anyukája afrikai harcsáját, és egész biztos egy falat sem fog maradni máskorra, ha esetleg meg akarná látogatni őket. Aztán Lucához fordult és elismerését fejezte ki, hogy el tudta csaklizni tőle Márkot erre a jeles napra. Közölte, hogy minél hamarabb szeretne megismerkedni vele, Márk annyi jót mesélt már róla, hogy biztos nem lehet mind igaz. Az egész beszélgetés nem tartott tovább öt percnél, de elég volt ahhoz, hogy Luca jobbik énje egyetértsen Tücsökkel, hogy mihamarabb meg kéne ismerkedniük. A rosszabbik énje... áh, azt hagyjuk, hiszen karácsony van.

Fél kilenc körül, amikor már a sós ropogtatnivalók és a linzerek is megfogyatkoztak a tévé előtti dohányzóasztalon, Krisztina szólt, hogy ideje kideríteni, ehető lett-e a vacsora. Helyet foglaltak az ebédlőasztalnál, csak Magdolna hiányzott, aki Arnoldkát próbálta kihúzni Krisztináék hálószobájából, az ágy alól. A gyerekek valamiért sosem elégszenek meg a mindenki által preferált terekkel.

A menü rokfortos halrakottas volt, burgonya ágyon, cseréptálban. A tál akkora volt, hogy első ránézésre kétszer ennyi emberre is bőven elegendő lett volna, de ezen kívül volt még két fajta saláta és egy kis tányér rántott hús is, külön Arnoldkának, aki nem evett meg bármit – vagyis a rántott húson kívül semmit.

Luca koccintott Márkkal, aztán a család többi tagja is megemelte a maga poharát. Luca odahajolt Márkhoz és megcsókolta a füle tövét.

– Köszönöm – mondta Márk csak az ajkaival formálva a szót.

A vacsora után jóllakottan visszatelepedtek a nappaliba a tévé elé, amin éppen a Terminátor 2 ment – bizonyára tévedésből. Krisztina rögtön el is kezdte keresni, nem játsszák-e valahol a Télaput. Arnoldka elsőként vettette magát az ajándékok közé. Kapott egy színezőkönyvet, amit nyomban félredobott, egy Rubik kockát, amitől még az előtt megvált, hogy egyáltalán kibontotta volna, és egy Minecraftos Lego készletet, ami aztán az este hátralévő részére le is kötötte. Márk egy Jeanne Lanvin parfümöt ajándékozott Krisztinának és egy Bosst Imrének. Luca a Mastering the Art of French Cooking című két kötetes könyv csomagját kapta Márktól, amit már hónapokkal ezelőtt kinézett magának. Márk ugyanennyire örült a Lucától kapott Rozsban a fogó kötetnek, miközben fogalma sem volt róla, hogy ajándéka mekkora utat tett meg téren és időn át, hogy végül az ő kezében köthessen ki.

– Boldog karácsonyt! – ölelték meg egymást boldogan.

Miközben Károly a maga nyakkendő és kötött zoknikat rejtő csomagjait bontogatta, Luca kiment az ebédlőbe egy pohár vízért. Más nem fért már belé.

Ahogy a vizet kortyolta, a konyhaablakra nézett. Eltöprengett, Kerek Perec mit csinálhat éppen. Vajon náluk is ünneplik a karácsonyt? Angyalok, szóval meglepődne, ha nem. Másrészről szentestén is vigyáznia kell valakinek a világra. Lucát meleg biztonságérzet töltötte el a gondolatra, hogy Kerek Perec egy mágikus ablakon keresztül talán ebben a pillanatban is az ő biztonságuk felett őrködik, rendületlenül.

Az ablakon túli havas táj szikrázott a Hold fényében. Kiskertvice házai gyöngysorként húzódtak a szántóföldek hullámai mellett. Valahol a távolban egy róka futott át az út nyilvánossága elől a havas erdőség rejtekébe. Luca elképzelte, hogy áfonyakék kabátot visel, és egy jókora ezüstkulcs himbálózik a nyakában.

Luca visszament a nappaliba és Márk mellé telepedett a kanapén. Márk a vállát cirógatta gyengéden. Luca később nem emlékezett rá, mit néztek akkor a tévében, vagy hogy miről diskurált hevesen édesapja és Károly. Se arra, hogy anyukája a likőrtől és a fáradságtól félálomban hortyogott férje oldalán. Arra sem emlékezett, hogy Arnoldka este tizenegykor is azért könyörgött-e Magdolnának, hogy segítsen neki összerakni a Legot, amit kapott.

Amire igazán sokáig emlékezett, az Márk ölelése volt. Hogy később azzal a tudattal bújtak ágyba, hogy első közös karácsonyukat sok másik követi majd. Hogy ők igazán, különlegesen jó párost alkotnak, akiket az angyalok is szemmel tartanak.

És ez egy olyan történet, ahol Lucának mindebben igaza is lett.

– ××× –   Boldog Karácsonyt!   – ××× –

A novella nem jöhetett volna létre ebben a formában Bozó Dóra, Sándor Rita és Gyuris Gergely építő kritikái, észrevételei és nem utolsó sorban lektori segítsége nélkül. Ezúton is köszönöm nektek! :)